Kiderült, hogy soha nem arról van szó, hogy valamit el lehet-e viselni. A világon mindent el lehet. Csupán arról van szó, ha elképzelsz egy teljesen bagatel példát, mondjuk kényelmetlen a cipőd, a párnádban mindig van egy csomó vagy folyton nekimész ugyanannak a konyhaasztal-csücsöknek, hosszútávon kimerülsz.
Kiderült, hogy a komfort nagyon is fontos. Nem a luxusvilla-féle, hanem azé a pihentető környezeté, melyben a lakás arányai, színei, elrendezése, tisztasága az igényeidre vannak szabva. Nincsenek hát túlzó elvárások akkor, ha ezekre igényt tartunk, ehhez még nem kell hangárméretű okos ház, nyolc hálószoba és kovácsolt vas erkély(bár utóbbi persze jó lenne), csupán alapvető emberi igényekről van szó.
A személyes tér míves spanyol fallal körülvett szentély legyen, benne az intim szféra, mint féltve őrzött, semmilyen irányból és értelemben nem bántott kincs.
A tisztaság, a rend alapvető érték vagy elérendő cél legyen, melynek alapvető lépése egy működő és kényelmes rendszer kialakítása.
A terek mérete ne egy patkány vagy a hét törpe arányaihoz illeszkedjék, elrendezésében mellőzzük a kalandvágyat, nem kellenek labirintusok bútorból, sem akadálypálya lépcsőkre.
A tisztelet alapkő legyen. A velem lakó mindenkori ember, akivel valamilyen okból kimondottan jól megtűrjük egymást, közös tereinkben ne tegyen olyat, ami számomra zavaró-ahogy én sem teszem-, közösen meghatározott szabályaink mentén minden legyen megbeszélhető.
A térbe pihenni térjek haza. Békében. Szellemileg frissen. Jó közérzettel.
Mert egy darabig a világon valóban minden elviselhető. Azonban hosszútávon-bár szép dolog a céljaidért való küzdelem-a kényelmetlen közeg kiveszi azt az erőt belőled, amit jó dolgokra fordítanál, és egy idő után úgy érzed, ennyit semmi nem ér meg. És ekkor visszavonulsz kipihenni mindezt, egy nyugodt helyre...