Meg kéne írni hát a bipoláris hercegnő és a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő-na persze igazából élvezkedő-királyfi történetét.
A hercegnő szimplán néha úgy gondolta, herceg nem létezik, máskor meg úgy, hogy igen. Néha élénken látta maga előtt az egekbe röpítő szerelmet, máskor úgy gondolta, menjen a picsába a drága-lovával együtt-, és valójában az őt őrző sárkány is csak azért mutatkozott oly ritkán, mert ilyenkor félt a közelébe menni.
Nem úgy a senkitől sem félő herceg. Mivel zigóta korától tökéletessége teljes tudatában létezett, saját magánál tán csak egy dolgot kedvelt jobban: a csillogó felületeket, melyekben persze magát méregethette.
Mélységes megelégedéssel konstatálta, hogy még mindig nincs nála szebb, nem tudván, hogy van valahol egy lány, aki felváltva fogja utálni és szeretni ezért.