Feszültséged forrása kis magocska sok függöny-ajtó mögött. Amikor még nem érzed, miért kerített hatalmába újfent bénító félelem, azt mondod magadnak: "Nem tudom".
Minden függöny/ajtó egy "Nem tudom". Gondolom védőblokk a vélt borzalom elől. Ahogy haladsz a mag felé, ezeken a "Nem tudom" függönyökön át haladsz, és minden teremben a fal egyre kivehetőbben engedi sejtetni, amit legbelül találsz-mint egy összeálló mozaik-, ezért minél beljebb kerülsz, annál jobban félsz. A "Nem tudom"-tól a sejtésen át a felismerésig vezető utad végén immár az összeállt kép utolsó termében állsz. Futkározol a mag körül, fejedre szorított kézzel, ordítva-ám, ha úgy látod, utazásodnak értelme van, nem próbálod csillapítani a fájdalmat.
Talán órák vagy napok telnek el, de megnyugszol. Feloldódik benned az addig feloldhatatlannak látszó feszültség, a mag-szoba eltűnik és az élet tovább gördíti magát. Fáradt vagy.