Még idetéved illatod a szélben,
Elém hordja mindenhol.
Megkocogtatja a vállam a metrón,
Rám kacsint a téren,
Csiklandoz a pusztán, ahol járok
és a lemenő nap arany-ragyogását látom az égszínkék szemekben, és
csak fotózom a repcés tájat és arra gondolok:
"Van-e bármi, ami ennél csodálatosabb...esetleg egy férfi, akinek ilyen színű a haja..."
És máris ott lépkedsz mellettem...
És valami sós marja az arcom.
Mosolygok. Fáj. Mosolygok.