Egyszer elképzeltem a metrón, mi lenne, ha a zötykölődés kirázná az emberekből azt, ami bennük van. Elképzeltem, ahogy a szinte élettelenül előre-hátra rázkódó testekből halvány kék és fekete sziluett-emberekként esne földre a bánat, a depresszió, az alkoholizmus, a kétségbeesés...
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
