Anna szökdel ágról-ágra
hull az eső, libben a ruhája,
s közben mérműves üvegablakokról
fonja egykedvű ábrándjait.

Hiszen volt régen a vonat és volt régen
az élet,
és volt még egy fantasztikus, ciklikus bolyongás
Újra-újra visszatért élete értelme.
Néha átölelte, eggyé lettek,
közben azon agyalt, mennyi egy helyjegy,
mert másnap...
hát szóval Anna megint egyedül volt.
De Anna jól van, sőt, remekül,
-elvan, mint ember párna nélkül-
és azt mondja, "ideje becsuknom a szemem".
Két év múlva nyitotta ki legközelebb,
amikor átsütötte a ragyogás.

Anna szökdel utcáról utcára
koszos a szél, gyűrött a kabátja,
s közben ő mesebeli szörnyekről képzeleg.

Hiszen volt nemrég a munka és volt nemrég
a ragyogás,
Fantasztikus volt az élet,
s ő sosem látott annyira szépet
Fehér ingben a fehér asztalok között,
Fehér virág nyílt az ablak előtt
De ez is elmúlt, mint a keserű kávé íze...
S Anna most ül egy felhőn egyedül,
-elvan, mint ember boka nélkül-
és azon mereng, hogy töltse meg lényével újra
a szürke falakat...