Errefelé nem sok olyan van, mint ő. Errefelé csak falusihoz képest gazdag házimámik vannak, szőkére festett hajjal, feketére húzott szemöldökkel. Mint velem szemben az a hitgyülekezetes. Legutóbb áradozott nekem arról, hogy ott megtalálta, amit keresett, a közösségről, ami lelki békét ad, az értékekről-mások arról, hogyan csalta meg a férjét, miután a gyülekezet állítólag annyira rendbe tette a házasságát(ámen). Szóval erre mifelénk leginkább csak ilyenek vannak. Nem csoda, hogy már 4 éve feltűnt a makulátlanul elegáns férfi. Nem hivalkodó, stílusos. Jelenség volt ő nekem, akár az Oktogonon szaladgáló „pengeöltönyös pasik”, és mivel akkor élő emberekből gyártottam kitalált karaktereket, Jerry-nek neveztem el. Végül aztán mégsem kezdtem bele „Jerry, az üzletember” sztorijának megírásába, a pasi pedig felszívódott. Az elmúlt hónapokban valamiért a gondolataimban járt, pár napra rá újra megjelent-hihetetlen volt. Azóta néha felbukkan, most velem szemben ül és olvasgat. Persze még ma is megragadja a fantáziámat-”jogi szakkönyvet, mi mást!”-, de egyedisége már csak ebben a szűk közegben helytálló, hiszen erre mifelénk olyanból, mint ő tényleg kevés van.