Igyunk minden életünkben_már_nem létezőre.
Nem az emlékekre velük. Nem a dolgok tanulságára.
Csak egyszerűen rájuk.
Főleg, amikor mellettünk állnak néha. Fizikailag. Vedd észre, de ne vedd észre.
Reagálj, de belül maradj nyugodt, ne légy gyerekes, de legyenek elveid-jézusom, mennyi szabály-, pedig egy igen nagy részed simán csak örül,- hiszen kurvára hiányzott. Csak most érzed legalábbis így.
Előhozza, mennyire hiányzik az a táj, ahonnan származunk. Mennyire hiányoznak az esték ott. Mennyire része volt A férfi, és része volt a hiánya.
Mennyire egyben volt minden. Egy nagy, önző dobozban.